Most jutott eszembe olvasás közben, hogy tegnap, hogyhogy nem mertem megtenni, felmenni egy fiúhoz, akit ismerek, aki tetszik? Mondhatjuk, azért, mert végül is 2 párkapcsolatban élek, de szerintem az az oka, hogy félek magamtól. Vagy a szitutól, bármennyire is előadom azt, hogy én benne lennék elég sok dologban sőt, úgy is érzem, beijedek mint egy kisnyuszi, 0. napon azért tudtak dolgok történni, mert hatott az alkohol és nem is kevés volt! Ilyenkor, mikor kevés de már épp elég pedig megijedek. Mondjuk az is járt a fejemben, hogy ha ezt én most megteszem, mindenki megtudja és főleg egy ember tudja meg, akit a világ minden kincséért sem bántanék meg.
Mert mi is van közöttünk? Szabad vajon ilyeneket csinálnom? Szabad valakihez felmennem vagy nem? Nem hiszem, hogy Ő felmenne bárkihez is, vagy ilyeneken gondolkozna. Viszont annak mi értelme, hogy azért ugrom ki a mostani kapcsolatomból mert egyrészt élni akarok, másrészt a távolság. Ebben az "újban" mindkettő megvan. Megint meg lenne kötve a kezem, az életem és szeretnék majd ugyanúgy kitörni mint ebből. Mert most még nem akarok határokat, nem akarok ketreceket magam körül. Mégis, hiányozna ha nem írna. Hiányozna Ő maga. Pedig ebből barátság már nem lesz!
És akkor mindjárt feljelentkezik skypera a kis párom és meg akarom neki mutatni a lakást meg beszélni akarok vele, de nem akarok neki hazudni. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy itt még nagy a szerelem és igen én is szeretem. Mert szeretem valahol, valahogy. Inkább valahogy. Most is rá gondolok és előttem van a kis feje és megtelik szívem szeretettel. De ilyen játékot nem lehet játszani senkivel sem!
A lakás még mindig csodás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.