Ez a sorozat valami csodálatos! Nem csak azért, mert várom már, azt amikor én is ülhetek a karosszékemben, hallgatva a problémákat, ha arra fog vezetni az utam, hanem egyszerűen jó. Egyszerű, két ember beszélget. Jó volt, hogy utána nem kellett se Édesanyának se nekem egy büdös szót kimondania, mind a ketten még a sorozatban voltunk. Igazából Mácsai az, aki  sorozat. Főleg a hétfői kiadásokban.

Ha már Édesanya.
Tegnap "végre" megesett a meglepetés szülinap. Értékeltem nagyon, nagyon örültem és jól éreztem magam.
Kis kitérő: mindig megkaptam, hogy nem én vagyok a bújosabb, érzékenyebb gyerek (már ez a bekategorizálás is!), tőlem ezt nem is várják el (Y).
De vannak azok a pillanatok, amikor érezzük, hogy nem szavakkal akarjuk kifejezni az örömöt vagy a boldogságot, hanem érintéssel, még nagyobb hitelt vagy súlyt adva ezzel. Megöleltem Édesanyát, aki erre felállt és kiment a konyhába a tortámért. Miért? Kiment azért, hogy nekem boldogságot okozzon, miközben egy simogatás elég lett volna. Elég sokáig gondoltam azt, hogy igen, a mi családunk problémás, de szeretjük egymást és ezt kimutatjuk, éreztetjük. És nem! Csak meg kell figyelni. Hihetetlenül képtelenek vagyunk erre, csak ki kellett kicsit nyitni a szememet. 
Imádom Anyát, tudom, hogy az Ő segítségével értem el az életem mostani szintjét. Szeretném ezek visszaadni, megmutatni, hogy igenis szeretjük és nincs egyedül. Már nem hiszi el ezeket? Jobb volt a kapcsolatunk, mikor 1200 km-re voltam. (?)
Andris kedvenc kérdése: Miért jöttél ide? Mi a Te betegséged? Mit vársz?
Azt, hogy mit csesztek el a szüleim. Izgatottan várom!

Tanulás, karrier, munka témakört érintve soha nem voltam még ennyire boldog. Talán a szóbeli érettségi napja, vagy a pillanat, amikor elkezdtem lehet ezzel egy szinten. Érdekel, amit tanulok, minden kis információ-morzsát próbálok bevésni és sohasem elfelejteni. Mintha rám öntötték volna. Ha nem lennék teljesen elfáradva és nem lenne igényem egy pár nap pihenőre, csak olvasnék és tanulnék folyamatosan.
Tanulás & Anyuka:
Ricsinek panaszkodom. Édesanya nem is örül, nem is értékeli, hogy 100%-os ZH-t írtam. Ricsi:"Teljesen oda van, mindenkinek ezt meséli a cégnél." Ennyire nehéz ezt kimutatni itthon?
(zárójeles a megjegyzés: A kérdéseim nem mérges vagy dühödt hangvételűek, csak értetlenkedőek)

Már csak 10 nap és itt lesz a kis Párom! Milyen lesz? Hihetetlen mikor kimondom, hogy jövőhéten jön! Milyen lesz milyen lesz milyen lesz? Első érzet: tökély!
Akkor ez a lényeg! -> Gábor? Mennyire és mennyi időre fog eltűnni az életemből? Inkább fontosabb: Vajon visszatér? Még fontosabb: Akarom hogy visszatérjen?
Az elmúlt 2 hétben, a múlt szerda előtt, értékeltem az időt, hogy végre a szívemben én ezt letudtam, megbeszéltem, rendbe raktam, és szerdán sikerül elég agresszívan lefújni azt a "hatalmas" porréteget, amit sikerült rajta hagyni. Lehet most betoljuk a könyvek mögé, ne is lássuk egy darabig? Vagyis ki az aki betolja? Általában ő diktál. Ő tuti azt érzi, hogy én. És így szépen lassan nyirbáljuk a másik lelkét. :)

Hiányzik Svájc is! De ez a fene kétlaki élet, ezt szívesen letenném! Sehol nincs otthon. Ha Ő itt lenne, ez lenne az otthon? Vagy ha én lennék ott? O a fene egye, majd csinálok valahol egyet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.