És végre itt lehetne az este, amikor senki nem zavar, becsukhatom az ajtómat, mind a virtuálisat, mind a valódit, kinyithatom az ablakot, hangosan mehet a zene és én írhatnék és írhatnék hogy mi is volt ez a 2 és fél hónap. Erre nem teljesen tökmindegynek érzem? Tudnék még órákig szaros gifeket meg képeket nézegetni, most nem izgat fel semmit.

Na de mégis, mi volt ez a majdnem 3 hónap? 
Emberről emberre csapódtam és még mindig nincs vége! Mert pénteken jöttünk a kocsiban mint a "régi" szép időkben, mikor csak ketten voltunk és nem kavartam be másokkal, csak az az egy bajunk volt, hogy ő meg én, nah az nem lehet. És meg is mondtam neki, hogy persze mindig én vagyok a rossz meg a kacér, aki nem bír magával, de ő is tud forgatni nem egyet a körhintámon! Nem szeretem, hogy ebben a szituban én vagyok a rossz meg a csapodár. Akármennyire is tényleg így van! Aztán persze mindig kisül a végén, hogy nem is tart engem senki rossznak. Persze magamon kívül. Mert tényleg, kicsit elvesztettem önmagam.

És akkor ott van a 2 másik, végül is csak az egyik számít belőle. Nem értem a tejfelesszájút mikor érti meg, hogy a nem az nem kérem, és ne próbálkozzunk akkor sem, mikor úgy tűnik, hogy az alkohol hatott, a szabályok áthághatóak. A pénteki kis húzása rosszul is esett, bár ahogy meséltem A legjobbnak, nagyítok. Persze hogy nagyítok így az "én bűnöm" kicsit kisebb lehet. Vagyis "mi bűnünk". Ami nem is bűn lássuk be. Vagy lehet az, azért esik ennyire jól.

Ma is olvadtam, ma is faktor határokat súrolt. Puszi, -puszi. Én meg folyok, ennyitől. Érted, én?! Nagyon emlékeztet a hosszúra, a 4 évre, nagyon túlságosan is, pedig teljesen más emberekről beszélünk. Vannak átfedések, főleg az életükből, de ő azért nagyobb "vad". Kicsit törni kell, vagyis nem törni. Na akkor lenne ugyanaz, ha törni kellene, ha törni akarnám! De nem akarom törni, nem akarom, hogy változzon. A nagy kérdés, hogy lesz e őszinteség. Lesz e az hogy felállunk és azt mondjuk, hogy igen itt ez több mint amit mi eljátszunk. Isten ments, hogy kapcsolat vagy hasonló szavakkal dobálózzunk. Mert jön a már reflexé vált szöveg, hogy kell a francnak kapcsolat. De hát kérem szépen önmagamat, ez már majdnem az! :D ha lenne nagy tükör ebben a szobában odaállhatnék és pofán is röhöghetném magamat, megérdemelném ezért a mondatomért! 

És akkor bele se kezdjek abba, hogy megint beszélünk a Svájcival? Hogy hiányzik és valahol bánom? És azt akarom, hogy itt legyen, hogy itt éljen és vele legyek és együtt legyünk, meg vele legyek. Mennyit változott, te jó isten. Tegnap feljött bennem ez, hogy tényleg, mennyit változott, amikor először jött ide, amikor másodszor és végül ez a nyár. Megváltozott miattam, értem értünk. És nem úgy változott, hogy feladta önmagát, önmaga maradt és nem is változás volt ez hanem beengedett az életébe. Fog még valaki úgy és annyira szeretni mint ő?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.